Kosárlabda diákolimpia
A kosárlabda diákolimpia országos elődöntőjének rendezési jogát iskolánk kapta, így a 4. korcsoportos lányainknak hazai környezetben szurkolhattunk. A három csapat körmérkőzéses formában játszott az első helyezésért, amit a Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda csapata ért el. Nagy küzdelemben sikerült a 2. helyet megszereznünk, ami azért is dicséretes, mert csapatunk viszonylag fiatal játékosokból áll, ezen kívül kulcsfontosságú játékosaink közül ketten is sérülten játszottak. Az elődöntőn a Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium csapata lett a 3. Gratulálunk a lányoknak és további sikereket kívánunk.
A csapat tagjai: (balról jobbra)
Gál Eszter, Lakatos Kata, Tamási Luca, Tam Maja, Mester Aliz, Makovics Nóra, Csapó Szófia, Pál- Kovács Panna Sára, Vittay Kamilla, Pusztai Lili, Sárossy Anna, Hencsik Adrienn.